A
békák sok szempontból hasznosak, nem
véletlen, hogy mi is gyűjtjük őket. Azt hittem, a jó idő már sosem jön el, a
békák már sosem kezdik meg a vonulásuk és egyáltalában véve én most már mindig
az irodában fogok a tök hidegben unatkozni. Ezt orvosolandó kaptam némi
feladatot, amivel ezt az egy-két hetet még átvészeltem, a park könyvtárát
kellett papíralapú katalógusból elektronikus formába ölteni. Először örültem,
hogy kapok végre valami munkát, de végtére is egészen gyötrelmes volt Bożena
macskakaparását silabizálni, főleg úgy, hogy az összes cím értelemszerűen
lengyelül volt.
Szerencsére
csak megjött a tavasz, s csak megindultak a békák. Hét fajtát számlálunk a
nemzeti park területén, de a denevérekkel ellentétben képtelen voltam
megjegyezni a nevüket egy kivételével, hiszen a moczarowának mindenképpen van
értelme.
A
szituáció a következő: a mi kis békáink egy tóban éldegélnek, ám a
szaporodásukat egy másik tóban bonyolítják. A csúnya emberek meg képesek voltak
a két tó közé felhúzni egy autóutat. A békák a rájuk leselkedő veszéllyel mit
sem törődve indulnak el tavasszal, a mi feladatunk pedig, hogy a béka populáció
megtizedelődését megakadályozzuk. A kiinduló tó oldalán egy olyan 200 méteres szakaszon
Marcin és Jurek felhúzott egy kerítést, ez fogja fel a békákat. Mi naponta
kétszer összeszedjük őket egy vödörbe, és átvisszük a jószágokat a túloldalra.
Ezt követően szépen megszámláljuk mentvényeinket fajták szerint, majd szabadon
engedjük őket. Két dolgot nem értettem nagyon sokáig, az egyik, hogy miért nem
jó a békáknak az első tóban utódokat létrehozni, a másik, hogy visszafelé miért
hagyjuk őket szabadon csámborogni. Az előbbiről Guillaume világosított fel, ti.
más körülmények között éldegél vígan a béka és más körülmények között vigadnak
az ebihalak. A második probléma viszont örök homályba vész.
A videón Marcin, Boski és Jurek látható.
Az
ökológiai egyensúly fenntartása érdekében mentettünk egy gólyát is, véres és
törött szárnnyal csámborgott egy szántón, befogtuk (na jó, igazából én csak
néztem) és elvittük a helyi vadasparkszerű menhelyre. A szárnyát sajnos
amputálni kellett.
A
harmadik projektem erre a hónapra prezentációkészítés volt Magyarországról. Két
féle készült, egy az alsós korosztálynak, egy pedig középiskolásoknak
(felsősökkel még nem találkoztam). Elég nehéz feladat volt, hogy ne is untassam
halálra a gyerekeket, de közben mégis mutassak valamit kishazánkról. Van, hogy
a gyerkőcök jönnek hozzánk (csak a kicsik), ilyenkor prezentálok én, nekik csak
egy rövid húsz perceset, ezen kívül vagy Paulina mutatja be a park élővilágát,
valamint lábnyom felismerést tanít, vagy Sylwia tart előadást a hódokról.[1]
Ezenkívül mindenféle didaktikus játékok vannak, Boski fotóz, és többnyire meg
is etetjük a törpöket. Gondolom mondanom sem
kell, hogy ezek az alkalmak a gyerekek távozása után közös táplálkozásba
csapnak át. Más alkalmakkal mi vonulunk fel az iskolákba, ilyenkor a tanárok
tömnek minket. Mellesleg mint oktatásszociológus kudarcot vallottam, a magyar
oktatási rendszer minden lengyel tanárt borzasztóan érdekel, ennek ellenére a
szabad iskolaválasztás és a 4-6-8 osztályos gimnáziumok környékén mindig
elvesztik a fonalat, és olyankor már semmi kedvem a
szakiskola/szakközépiskola/gimnázium vonalba mélyebben belemenni.
Lengyel gyerekek megtudják, mi fán terem a komondor.
[1]
Itt jegyezném meg, hogy amikor a hódok túlszaporodnak, akkor a lengyelek
összeszedik, majd átpaterolják őket a szlovákokhoz.
"Itt jegyezném meg, hogy amikor a hódok túlszaporodnak, akkor a lengyelek összeszedik, majd átpaterolják őket a szlovákokhoz."
VálaszTörlésEz szenzációs :-) :-)
...belülről bomlasztani egy rendszert... ;-)