2012. július 6., péntek

Békaland

(A cím nekem is nagyon fáj, bocsánat érte.)

A békák sok szempontból hasznosak, nem véletlen, hogy mi is gyűjtjük őket. Azt hittem, a jó idő már sosem jön el, a békák már sosem kezdik meg a vonulásuk és egyáltalában véve én most már mindig az irodában fogok a tök hidegben unatkozni. Ezt orvosolandó kaptam némi feladatot, amivel ezt az egy-két hetet még átvészeltem, a park könyvtárát kellett papíralapú katalógusból elektronikus formába ölteni. Először örültem, hogy kapok végre valami munkát, de végtére is egészen gyötrelmes volt Bożena macskakaparását silabizálni, főleg úgy, hogy az összes cím értelemszerűen lengyelül volt.

Szerencsére csak megjött a tavasz, s csak megindultak a békák. Hét fajtát számlálunk a nemzeti park területén, de a denevérekkel ellentétben képtelen voltam megjegyezni a nevüket egy kivételével, hiszen a moczarowának mindenképpen van értelme.

A szituáció a következő: a mi kis békáink egy tóban éldegélnek, ám a szaporodásukat egy másik tóban bonyolítják. A csúnya emberek meg képesek voltak a két tó közé felhúzni egy autóutat. A békák a rájuk leselkedő veszéllyel mit sem törődve indulnak el tavasszal, a mi feladatunk pedig, hogy a béka populáció megtizedelődését megakadályozzuk. A kiinduló tó oldalán egy olyan 200 méteres szakaszon Marcin és Jurek felhúzott egy kerítést, ez fogja fel a békákat. Mi naponta kétszer összeszedjük őket egy vödörbe, és átvisszük a jószágokat a túloldalra. Ezt követően szépen megszámláljuk mentvényeinket fajták szerint, majd szabadon engedjük őket. Két dolgot nem értettem nagyon sokáig, az egyik, hogy miért nem jó a békáknak az első tóban utódokat létrehozni, a másik, hogy visszafelé miért hagyjuk őket szabadon csámborogni. Az előbbiről Guillaume világosított fel, ti. más körülmények között éldegél vígan a béka és más körülmények között vigadnak az ebihalak. A második probléma viszont örök homályba vész.






A videón Marcin, Boski és Jurek látható.

Az ökológiai egyensúly fenntartása érdekében mentettünk egy gólyát is, véres és törött szárnnyal csámborgott egy szántón, befogtuk (na jó, igazából én csak néztem) és elvittük a helyi vadasparkszerű menhelyre. A szárnyát sajnos amputálni kellett.

A harmadik projektem erre a hónapra prezentációkészítés volt Magyarországról. Két féle készült, egy az alsós korosztálynak, egy pedig középiskolásoknak (felsősökkel még nem találkoztam). Elég nehéz feladat volt, hogy ne is untassam halálra a gyerekeket, de közben mégis mutassak valamit kishazánkról. Van, hogy a gyerkőcök jönnek hozzánk (csak a kicsik), ilyenkor prezentálok én, nekik csak egy rövid húsz perceset, ezen kívül vagy Paulina mutatja be a park élővilágát, valamint lábnyom felismerést tanít, vagy Sylwia tart előadást a hódokról.[1] Ezenkívül mindenféle didaktikus játékok vannak, Boski fotóz, és többnyire meg is etetjük a törpöket. Gondolom mondanom sem kell, hogy ezek az alkalmak a gyerekek távozása után közös táplálkozásba csapnak át. Más alkalmakkal mi vonulunk fel az iskolákba, ilyenkor a tanárok tömnek minket. Mellesleg mint oktatásszociológus kudarcot vallottam, a magyar oktatási rendszer minden lengyel tanárt borzasztóan érdekel, ennek ellenére a szabad iskolaválasztás és a 4-6-8 osztályos gimnáziumok környékén mindig elvesztik a fonalat, és olyankor már semmi kedvem a szakiskola/szakközépiskola/gimnázium vonalba mélyebben belemenni.



 Lengyel gyerekek megtudják, mi fán terem a komondor.


[1] Itt jegyezném meg, hogy amikor a hódok túlszaporodnak, akkor a lengyelek összeszedik, majd átpaterolják őket a szlovákokhoz.

1 megjegyzés:

  1. "Itt jegyezném meg, hogy amikor a hódok túlszaporodnak, akkor a lengyelek összeszedik, majd átpaterolják őket a szlovákokhoz."

    Ez szenzációs :-) :-)
    ...belülről bomlasztani egy rendszert... ;-)

    VálaszTörlés