2012. június 22., péntek
Euro 2012
Hogy legyen valami aktuális is: eb, Varsó, hangulat. Az orosz-lengyel meccs után. A későn érkezők a randalírozásról teljesen lemaradnak, én csak másnap olvastam, mi történt.
2012. június 21., csütörtök
Az amatőr mókusfotózás nehézségeiről
A
mókus rendkívül előnyös megjelenésű, látványos fizikai adottságokkal
rendelkező, igencsak fotogén élőlény. Talán mindezen tudás birtokában képzeli
úgy, hogy bármit megengedhet magának. A mókus fotózásához elengedhetetlen a
türelem és a kitartás. Lehetőleg kora reggeli órákat válasszunk, hogy úgy
férkőzhessünk fotóalanyunk közelébe, hogy mások ne zavarhassák meg a
procedúrát. Esetleg próbálkozzunk hóban, fagyban, szélben, ugyanezen okokból
kifolyólag. A mókust könnyű észrevenni látványos külsejének és gyors mozgásának
köszönhetően. Ha éppen keresztül szalad előttünk az úton, ne vessük magunkat
egyből utána, érdemesebb megvárni, míg a mozgása már csak egy 3-5 méter sugarú
körre korlátozódik. Amint bizonyosságot nyerünk, hogy a mókus épp nem tart
sehová sem, elkezdhetjük becserkészni. A fényképezőgép ekkor már legyen
bekapcsolva. Miközben közelítünk a mókushoz, folyamatosan tartsuk rajta a
szemünk. Ha valaki „Pani, pani!” csatakiáltással indul felénk, akkor az nekünk
szól, s sürgősen hagyjuk el a füvet. Amint a mókus abbahagyja a mozgást - ez
tulajdonképpen csak akkor fordul elő, mikor ránk figyel -, álljunk meg egy
pillanatra mi is. Ha már körülbelül két méterre sikerült megközelítenünk,
leguggolás után megpróbálhatunk ráfókuszálni fényképezőgépünkkel. Közparkokban
élő mókusok esetén megpróbálhatunk tovább közelíteni, némi élelemmel
felszerelkezve akár testközelbe is juthatunk. Ha már ráközelítettünk a mókusra,
s megpróbáltuk az élességet a fejére állítani, bátran exponáljunk. Az
exponálógomb lenyomását megelőző 1-2 tizedmásodpercben az addig meredten
figyelő mókus egészen bizonyos, hogy bemozdul. Az elkészült képet
szemrevételezve konstatálhatjuk, hogy nem elég, hogy a mókus feje elmosódott,
valószínűleg a kép egésze sem lenne elég éles a nem megfelelő időjárási
kondíciók miatt (nincs elég fény, mert kora reggel van és/vagy eső, hó, fagy,
szél). Az elhivatott mókusfotós ekkor újra közelít a mókushoz, aki ez idő alatt
már egy-két méterrel arrébb tevékenykedik, lehetőleg az amatőr mókusfotósnak
háttal. A negyedik-ötödik becserkészés, exponálás, mókus feje elmosódott kör
után az átlag amatőr mókusfotós eldönti, hogy most már csak azért is lefotózza
a mókust. A mókus megérzi ezt, s ezért új kört indít, el-eltünedezik a bokrok
között vagy felkúszik egy fára, s az ágak közül szemlél minket. Ekkora már
minden valamire való amatőr mókusfotós tudja, hogy igazából a mókus az, aki
becserkészte, s lépre csalta őt. Sajnos az amatőr mókusfotós eme
felismerését hosszútávon nem őrzi meg, így pár hét elteltével, ha véletlen
mókusövezetbe téved, újfent megkezdeni a fentebb vázolt procedúrát.
A mókus rendkívül előnyös megjelenésű élőlény.
Az
exponálógomb lenyomását megelőző 1-2 tizedmásodpercben az addig meredten
figyelő mókus egészen bizonyos, hogy bemozdul.
El-eltünedezik a bokrok
között vagy felkúszik egy fára...
...esetleg még ennél is egyértelműbben hozza tudtunkra a véleményét.
Húsvét
Nagyszombat
legfontosabb eseménye az étel megszentelése. Amikor Sylwia először mesélt róla,
hogy az emberek kis kosárkákkal vonulnak a templomba, hogy az abban található
tojást, kolbászt, kenyeret, sót és süteményt a pap megszentelje, úgy képzeltem,
majd a templomban lesz egy kisebb közösségnyi ember, akik ragaszkodnak ehhez a
hagyományhoz. Ehhez képest száz métert sem jöttünk az iskolától, s lépten
nyomon kis, fehér terítővel letakart kosaras emberekbe botlottunk. Nem csak
kisgyerekes családok, de egyedül lévő felnőttek, s idősek is kosarakkal
közlekedtek. Nem is tudom, egyáltalán láttunk-e olyan embert, akinél nem volt.
A hatalmas templom is tömve volt, a padsorok között egy hosszú asztal, melyen a
kosarak pihentek. A pap reggel kilenc és este hat között minden félórában
előbukkan, s megszenteli az addig összegyűlt kosarakat. Kifelé menet pedig
sorban állás volt a szenteltvízért. Emitten pedig az én kosárkám, Sylwia tömte
meg minden jóval:
A
Vasárnapot a lengyeltanárom Magorzata családjánál töltöttem. Volt żurek (a
legjobb, amit eddig ettem) és barszcz (ez utóbbi az első lengyel étel, ami nem
jött be, ha a befőttes cékla levét felmelegítenénk, szerintem kb. ugyanezt az
ízélményt kapnánk), rengeteg jó hideg táplálék, meg káposztával és hússal
töltött palacsinták kirántva és összességében is egész nap játszottunk és
ettünk. Gosia családja mondjuk nem a tipikus lengyel család megtestesülése,
hatalmas házuk van egy kis faluban, ötpercnyi sétára egy tóval (itt persze
sántít a dolog, azért ezen a környéken nagyon sokan laknak ötpercnyi sétára egy
tótól, sőt már azzal a kérdéssel is állítottak meg az utcán, hogy merre van mind közül a legközelebbi tó), otthon öltönyben sem feszengnek és a családfő
teljes természetességgel ül le időnként a zongora elé.
Hétfőn
Sylwia nagynénjénél voltunk, rengeteg rokon, rengeteg vodka és eszméletlen
mennyiségű étel. Mind közül kiemelendő a bigos, ami a székelykáposztához
hasonlatos, ám paradicsomot és gombát is tartalmaz.[1] A nagy
tapasztalat, hogy ha az ember mindent úgy csinál, mint a lengyelek, simán
meglehet inni egy tojáslikőrt és hét vodkát anélkül, hogy az ember a nap végén
fáradságon kívül egyebet is érezne.
Természetesen
még húsvétkor is esett a hó.
A tavasz első napjai
Varsó
után még egy napot maradtam Białystokban, hogy a regisztrációm intézzem. Arról
van szó, hogy ha az ember lánya három hónapnál tovább marad Lengyelországban,
akkor be kell jelentenie a tartózkodási helyét hivatalosan is. Első körben
kétszer megjelentünk emiatt Jeleniewoban – ugyanis a nemzeti parkot jelentettük
be lakhelyemként, s nem az iskolát –, majd a turisztikai vásár ideje alatt a
vajdaság központjában Białystokban is. Az elkészült dokumentumokat azonban
valamiért képtelenek kipostázni, inkább utazz érte 140 km-t. Ez a feladat várt
rám hétfő reggel, bemenni értük a bevándorlási hivatalba. Ezen intézményben
mellesleg senki nem beszél angolul, végülis teljesen felesleges a munkájukhoz.
Miközben várakoztam, megismerkedtem egy afroamerikai focistával, aki korábban
Suwałkiban, jelenleg pedig Białystokban játszik. Mesélt arról, hogy milyen
atrocitások érték a bőrszíne miatt, s később Sylwia is mesélte, annak idején
cikkeztek is róla, hogy bántalmazták. Guillaume két hónappal később – miután
vadidegen lengyel fickók csak úgy, minden előzmény nélkül felképelték az utcán,
vagy azért, mert kicsi, vagy azért, mert francia – megjegyezte, ha fekete lenne, rengeteg
pénzt kérne azért, hogy Białystokban kelljen élnie. Az irodában tűrhetően
zajlottak a dolgok, én mondtam a néninek, hogy az önkéntes vagyok a nemzeti
parkból és nem beszélek lengyelül, ő meg egy
csomó mindent beszélt hozzám továbbra is ezen a nyelven. Kaptam egy csomó
papírt, amit elméletileg mindig magamnál kéne hordanom, de nyilvánvalóan nem
fogok, kb. két hét alatt foszlódna szét az egész. Mindenesetre öt évig
maradhatok, azt mondták :)
Visszatérve
Suwałkiba az idő még mindig nagyon ramaty volt, aztán április 4-én reggel
valami oda nem illő gyönyörűségre ébredtünk.
2012. június 20., szerda
Az első hónap tanulságai
- Hetente fél kiló sajtot termelek be, döbbenetes.
- Egy eszméletlen pici lakásban is el tud tűnni egy kígyóuborka.
- A felnőtté válás egy megrázó fordulópontja, mikor elfogy az utolsó tekercs wécépapír is, odakint pedig szakad a hó.
- A lengyelek nem ismerik a mikrohullámú sütőt, s a lifteket. Ezenkívül minden lakás falának elengedhetetlen dekorációs eleme Podlaskie vajdaság térképe. Én is kaptam egyet.
- Lengyelországban rettentő jó magyarnak lenni. Még nem csináltál semmit, mégis mindenki nagyon boldog a jelenlétedtől.
- A reported speech-nek semmi értelme. Senki se használja és ha próbálkozom vele, mindenkit csak összezavar az igeidők elcsúsztatása.
Varsó by night
Białystokból
hétfő reggel indultunk Varsóba Guillaume-mal, valamint egy francia, egy román
és egy orosz önkéntessel, akik kb. két héttel utánunk érkeztek az országba. A
szállás kicsit érdekes volt, zsúfoltnak éreztem ennyi emberre, azt külön furcsálltam,
hogy négy fiúnak ugyanannyi zuhanyzó jut, mint tizennyolc lánynak. Ezen
számokból az is kiderül, hogy az ivararányt nem sikerült a szervezőknek jól
belőni. A csoport nagysága sem volt ideális, szerintem fele ennyi emberrel
érdemesebb lenne együtt dolgozni, de hát gondolom a pénz miatt alakult ez így.
Az élelem viszont rendkívül bőséges és változatos volt, napi öt alkalommal kaptunk
enni, svédasztalos rendszerben. Érdemes lett volna nyomon követni, hogy ki
milyen testsúllyal érkezett, s ehhez képest milyennel távozott. Kicsit
fárasztóra sikeredett az első nap, az önkéntesek kb. egyharmadával tudtam csak
beszélgetni, s még az ő projektjeiket is összevissza kevertem. Mivel túlzsúfolt
volt már a fejem, este nekivágtam a belvárosnak, kellett az a 8-10 km
egyedüllét, persze visszafelé belebotlottam a többiekbe, s végülis kellemes
este kerekedett ki az egészből. Guillaume egyébként már három óra környékén
pedzegette, hogy ennyi számára elég is volt, hiányzik neki az erdeje.
Pár napig csak ennyit láttunk Varsóból.
A
keddi nap elég lehangolóan telt, szinte végig hivatalos dolgokról volt csak
szó, olyasmikről, hogy hogyan vagyunk jogosultak a biztosításra, mire
használhatjuk a youthcardot, amit kaptunk. Ezek persze mind nagyon
hasznos dolgok, csak hát ezen információk bármelyike elérhető az interneten,
valamint az indulás előtti, még otthon tartott tréning is teljesen ugyanerről
szólt. Viszont este megint kimozdultunk, az jólesett.
Szerdán
voltunk a Sejmben, ez a magyar parlament után jelentős csalódást okozott. Kint
tüntetők sűrűjébe botlottunk, ettől viszont egészen otthonosan éreztem magam.
Az külön vicces volt, hogy beültettek minket, s vagy húsz percig mozdulatlanul
hallgathattuk a politikusok beszédeit, melyekből persze semmit sem értettünk.
El kell, hogy mondjam, a parlament épületén belül is nagyon hasonló a helyzet
az otthonihoz. Nem akarok hazudni, de húsz képviselőnél több egészen biztos,
hogy nem tartózkodott az ülésteremben. Pontos adatokkal sajnos nem szolgálhatok,
mert, mikor közelebb merészkedtem, hogy megszámoljam őket, egy marcona
biztonsági őr a helyemre intett. Délután volt csoportmunka, végre
rászabadultunk a városra, volt ingyen napijegy és csomagolt táplálék (mert a
végén még napi öt étkezés hiányában éhen veszünk). A mi csoportunk két grúz-két
magyar felállásban indult szovjet majd zsidó történelmi nyomokat keresni a
városban.
Tüntetők a Sejm előtt.
És máshol.
Harland Sanders és a szocializmus építői.
A Kultúra és Tudomány Palotája.
A zsidónegyed és Varsó egyetlen zsinagógája.
Este
szerencsésen belebotlottunk egy másik csoportba, így közösen bandukolhattunk a
Visztula partján hazafelé.
A híd megett Varsó jelenleg legfontosabb építménye.
A
csütörtöki napon a szálláshelyünk mellett lévő Ujazdów kastély kortárs
művészeti múzeumában kaptunk feladatot. A kiállítást nézegetve kellett a
szokásos dolgokon (projekt, motiváció stb.) elmélkednünk, majd kiválasztani egy
műtárgyat, amely leginkább kifejezi az aktuális érzéseinket, s bemutatni azt
egy másik önkéntesnek. A múzeum anyagai közül az egyik tárlat teljesen
értelmezhetetlen és elvont volt. Egy másik rész az előző rendszerből mutatott
filmrészleteket óriási kivetítőkön, de mivel az egész helyiség sötét volt, s
minden irányból más vászon fényei irányultak a befogadóra, összességében inkább
a nyomasztó, mint érdekes volta maradt meg az emlékezetemben. Ami igazán
tetszett, az a rendszerváltásról szóló fotókiállítás volt. Nem egy kép nálunk
is készülhetett volna.
Este
a szervezők jóvoltából egy étteremben vacsoráztunk, hagyományos lengyel
ételeket, kb. minden résztvevő úgy ítélte meg, hogy ez volt az egész hét
legjobb része. Bevallom a pénteki nap
mára már homályba vész, csak a délután maradt meg, amikor Wajda filmekből
néztünk részleteket, s azok alapján beszélgettünk történelemről, kultúráról.
Aki
akart, maradhatott szombaton is, így végre lehetőségünk nyílhatott volna a
város megtekintésére. Az időjárás azonban nem volt hozzánk kegyes, egész nap
szakadt az eső, a hó, de még a jég is, így még este is csak a szálláshelyünkön
ücsörögtünk a folyosón. Április 1-jén, téli időjárás közepette tértünk vissza
Białystokba.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)