03.23.
Péntek, a lengyel-magyar barátság napja
Lengyel óra után indultam Białystokba (lengyelül kértem a buszjegyet, rettentő büszke
vagyok), s meg kellett állapítsam, hogy a busz nem csak hogy drágább, de jóval
kényelmetlenebb is a vonatnál. Két és fél óra zötykölődés egy rosszabb minőségű
Volán busszal, ráadásul a mellettem ülő nő sehogy sem akart elférni a saját
ülésén. Az étterembe kis késéssel érkeztem, röpke félórát ugyanis elszötyöltem
azzal, hogy közértet kerestem a környéken… Ám még így is volt egy óránk a
kezdésig. A Tokaj étterem kellemes csalódás volt, valami hivalkodó
magyarkodásra számítottam, ezzel szemben nagyon ízléses kis hely, egyedül a
pincérnők magyaros öltözéke nem illik a képbe. Mintegy ötven vendég érkezett az
eseményre, először Álmos tartott előadást a lengyel és a magyar történelem
közös pontjairól, majd Zsófi beszélt a kulturális összefonódásokról. Ebben több
újdonság is volt számomra, például nem gondoltam volna, hogy a Pál utcai fiúk
itt is kötelező olvasmány a gyerekeknek. Volt még egy lengyel előadás a magyar
konyháról, ebből persze semmit sem értettem, majd közös kokárdakészítés
következett. Vicces volt, hogy nem ment, Monika kérdésére kénytelen voltam
bevallani, hogy szerintem ezt mindenki boltban vásárolja meg otthon. Kaptunk
kis ízelítőt szalámikból, eszméletlen finom vecsési savanyúsággal, ezen kívül
két kör pálinka, pogácsa és gulyásleves járt az éhezőknek. (Itt jegyezném meg
szemlesütve, hogy egy hét alatt ez már a harmadik alkalom volt, hogy ingyen
degeszre ettem magam.) Ezután a Taverna nevű romkocsmában iszogattunk az
önkéntesekkel, Zsófi rávett minket, hogy karaokezzunk, de a Gyöngyhajú lánynak
csak a lengyel verziója volt meg, így hát elég érdekes lett a produkció. A
refrén nagyjából ment magyarul, a többi részt lengyelül próbálgattuk és nagyon
fellélegeztünk a szöveg nélküli részeknél. A Taverna után volt még Wodopojka,
ide egyáltalán nem kéne járni, veszélyes hely. Sikeresen elaludtam az
Eszperantó Klubban, ahol a cuccainkat hagytuk, volt még közös Marseillaise
éneklés (francia-lengyel-magyar koprodukció), aztán szerencsésen
hazabuszoztunk Zsófi és Aurore lakásába, melynek nappaliját birtoklom a
hétvégén. A lépcsőházba befelé menet teljes megrökönyödésünkre egy vadul
csaholó gazdátlan pitbullba ütköztünk, ettől nagy hirtelen mind felébredtünk.
Egy darabig tanácstalanul néztünk szembe a fenevaddal, közben persze az összes
lakó felriadt. Végül rajtam győzött az álmosság, semmi kedvem nem volt
végeláthatatlan hosszan a lépcsőházban ácsorogni, így nekivágtunk és
szerencsére a csaholás intenzitásának növekedésén túl semmi bántódásunk nem
esett… Ezekben a kisebb panelházakban nincs egyébként lift, úgyhogy elég
érdekes volt a nagy pakkommal felvergődni a negyedikre…
2012.03.24.
Szombat
A
délelőtt erőteljes zombulással telt, így megy ez, ha az ember éjjel háromkor
vergődik csak haza. Majd értünk jött Zsófi lengyel ismerőse, s elvitt minket
Kruszynianyba, a vajdaság egyik tatár falujába. Az itt lakók őseit III.
Sobieski János telepítette le 1679-ben. Megnéztük a mecsetet, ami fából készült
valamikor a 19. század közepe felé, majd a temetőt, ahol közel négyszáz éves
sírok is voltak. A helyiek tatárul már nem beszélnek, ellenben tudnak lengyelül
és arabul. A tatár férfi, aki kalauzolt minket, nemcsak hogy rendkívül barátságos
volt, de azt is sajnálhattuk, hogy nem értettünk semmit az előadásából, a
lengyel csoport tagjai ugyanis kb. minden második percben harsány nevetésben törtek ki.
Hazaindulás előtt még tradicionális tatár ételeket fogyasztottunk a helyi
étteremben, ahol annak idején Károly herceg is tiszteletét tette.
Néhány kép a mecsetről:
A férfiak helye:
A függöny megett pedig a nőké:
A temető:
Este
hivatalosak voltunk Zsófi főnökének, Przemeknek a bulijába. Nem sok időnk volt
készülni, ezért az volt az elképzelés, hogy kókuszgolyót csinálunk, hamar
megvan, sütni sem kell. Persze darált kekszet nem kaptunk sehol, így Zsófi
javaslatára zsemlemorzsa volt az alapanyag, azt reméltük, hogy a kakaó, meg a
cukor majd elveszi az ízét…Hááát… Mintha kakaós, cukros kenyeret enne az ember,
pont olyan lett. Az összejövetel egyébként kellemes volt, leszámítva, hogy még
mindenki az előző este fáradalmait nyomta. Kilenc körül a lengyel csoport már a
negyedik kör vodkánál tartott, egyszerűen nem értem, hogy tudnak ennyit
meginni. Persze mindegyik alkalommal azt akarják, hogy igyunk velük mi is, és
ha azt látják, hogy üres a poharad, hát újratöltik. Végül sikerült becsapnom
mindenkit és a második vodkámmal kihúzni az egész estét, minden koccintásnál
felemeltem, imitáltam, hogy fogyasztok belőle, s félre tettem a következő
körig. Szerencsére Aurore pont olyan fáradt volt, mint én, így éjfél után
hazabattyogtunk. Bár mást terveztem vasárnapra (van még két palota, ill. az
állatkert, amit meg szeretnék nézni), azt hiszem a mai napot rekreációval
töltöm inkább, mert ki tudja mi minden lesz egy hét alatt Varsóban.
Jókat mulatok a beszámolóidon :-)
VálaszTörlésA többi rész meg érdekes.
Az állatkert nem jött össze?
De, egy jó három hét múlva... Majd előbb-utóbb arról is:)
VálaszTörlés