2012. május 6., vasárnap

Mulitkulti Białystok


03.23. Péntek, a lengyel-magyar barátság napja

Lengyel óra után indultam Białystokba (lengyelül kértem a buszjegyet, rettentő büszke vagyok), s meg kellett állapítsam, hogy a busz nem csak hogy drágább, de jóval kényelmetlenebb is a vonatnál. Két és fél óra zötykölődés egy rosszabb minőségű Volán busszal, ráadásul a mellettem ülő nő sehogy sem akart elférni a saját ülésén. Az étterembe kis késéssel érkeztem, röpke félórát ugyanis elszötyöltem azzal, hogy közértet kerestem a környéken… Ám még így is volt egy óránk a kezdésig. A Tokaj étterem kellemes csalódás volt, valami hivalkodó magyarkodásra számítottam, ezzel szemben nagyon ízléses kis hely, egyedül a pincérnők magyaros öltözéke nem illik a képbe. Mintegy ötven vendég érkezett az eseményre, először Álmos tartott előadást a lengyel és a magyar történelem közös pontjairól, majd Zsófi beszélt a kulturális összefonódásokról. Ebben több újdonság is volt számomra, például nem gondoltam volna, hogy a Pál utcai fiúk itt is kötelező olvasmány a gyerekeknek. Volt még egy lengyel előadás a magyar konyháról, ebből persze semmit sem értettem, majd közös kokárdakészítés következett. Vicces volt, hogy nem ment, Monika kérdésére kénytelen voltam bevallani, hogy szerintem ezt mindenki boltban vásárolja meg otthon. Kaptunk kis ízelítőt szalámikból, eszméletlen finom vecsési savanyúsággal, ezen kívül két kör pálinka, pogácsa és gulyásleves járt az éhezőknek. (Itt jegyezném meg szemlesütve, hogy egy hét alatt ez már a harmadik alkalom volt, hogy ingyen degeszre ettem magam.) Ezután a Taverna nevű romkocsmában iszogattunk az önkéntesekkel, Zsófi rávett minket, hogy karaokezzunk, de a Gyöngyhajú lánynak csak a lengyel verziója volt meg, így hát elég érdekes lett a produkció. A refrén nagyjából ment magyarul, a többi részt lengyelül próbálgattuk és nagyon fellélegeztünk a szöveg nélküli részeknél. A Taverna után volt még Wodopojka, ide egyáltalán nem kéne járni, veszélyes hely. Sikeresen elaludtam az Eszperantó Klubban, ahol a cuccainkat hagytuk, volt még közös Marseillaise éneklés (francia-lengyel-magyar koprodukció), aztán szerencsésen hazabuszoztunk Zsófi és Aurore lakásába, melynek nappaliját birtoklom a hétvégén. A lépcsőházba befelé menet teljes megrökönyödésünkre egy vadul csaholó gazdátlan pitbullba ütköztünk, ettől nagy hirtelen mind felébredtünk. Egy darabig tanácstalanul néztünk szembe a fenevaddal, közben persze az összes lakó felriadt. Végül rajtam győzött az álmosság, semmi kedvem nem volt végeláthatatlan hosszan a lépcsőházban ácsorogni, így nekivágtunk és szerencsére a csaholás intenzitásának növekedésén túl semmi bántódásunk nem esett… Ezekben a kisebb panelházakban nincs egyébként lift, úgyhogy elég érdekes volt a nagy pakkommal felvergődni a negyedikre…



2012.03.24. Szombat

A délelőtt erőteljes zombulással telt, így megy ez, ha az ember éjjel háromkor vergődik csak haza. Majd értünk jött Zsófi lengyel ismerőse, s elvitt minket Kruszynianyba, a vajdaság egyik tatár falujába. Az itt lakók őseit III. Sobieski János telepítette le 1679-ben. Megnéztük a mecsetet, ami fából készült valamikor a 19. század közepe felé, majd a temetőt, ahol közel négyszáz éves sírok is voltak. A helyiek tatárul már nem beszélnek, ellenben tudnak lengyelül és arabul. A tatár férfi, aki kalauzolt minket, nemcsak hogy rendkívül barátságos volt, de azt is sajnálhattuk, hogy nem értettünk semmit az előadásából, a lengyel csoport tagjai ugyanis kb. minden második percben harsány nevetésben törtek ki. Hazaindulás előtt még tradicionális tatár ételeket fogyasztottunk a helyi étteremben, ahol annak idején Károly herceg is tiszteletét tette.

Néhány kép a mecsetről:


A férfiak helye:





A függöny megett pedig a nőké: 

  


A temető:






Este hivatalosak voltunk Zsófi főnökének, Przemeknek a bulijába. Nem sok időnk volt készülni, ezért az volt az elképzelés, hogy kókuszgolyót csinálunk, hamar megvan, sütni sem kell. Persze darált kekszet nem kaptunk sehol, így Zsófi javaslatára zsemlemorzsa volt az alapanyag, azt reméltük, hogy a kakaó, meg a cukor majd elveszi az ízét…Hááát… Mintha kakaós, cukros kenyeret enne az ember, pont olyan lett. Az összejövetel egyébként kellemes volt, leszámítva, hogy még mindenki az előző este fáradalmait nyomta. Kilenc körül a lengyel csoport már a negyedik kör vodkánál tartott, egyszerűen nem értem, hogy tudnak ennyit meginni. Persze mindegyik alkalommal azt akarják, hogy igyunk velük mi is, és ha azt látják, hogy üres a poharad, hát újratöltik. Végül sikerült becsapnom mindenkit és a második vodkámmal kihúzni az egész estét, minden koccintásnál felemeltem, imitáltam, hogy fogyasztok belőle, s félre tettem a következő körig. Szerencsére Aurore pont olyan fáradt volt, mint én, így éjfél után hazabattyogtunk. Bár mást terveztem vasárnapra (van még két palota, ill. az állatkert, amit meg szeretnék nézni), azt hiszem a mai napot rekreációval töltöm inkább, mert ki tudja mi minden lesz egy hét alatt Varsóban.

2 megjegyzés:

  1. Jókat mulatok a beszámolóidon :-)
    A többi rész meg érdekes.
    Az állatkert nem jött össze?

    VálaszTörlés
  2. De, egy jó három hét múlva... Majd előbb-utóbb arról is:)

    VálaszTörlés