2012. április 14., szombat

…a bolond magyar lány a könyvekkel

Azt hiszem, 28-án este már láttam a bajt, nincs az az Isten, hogy elférjen az összes összepakolt holmim a hordozásukra kiválasztott táskákban. Nagyon nehéz kérdéseket kellett megrágnom, például, hogy kibírok-e egy nyarat a pöttyös szoknyám nélkül (nem), vagy hogy van-e létjogosultsága Lengyelországban a Kispálos pólóimnak. (Ez további érdekfeszítő megvizsgálandókat generált, pl. hogy minek is hordok én ilyet? Az önkifejezésem fontos eszköze vagy szimplán a kényelemérzetem követeli? Végül egy jött, egy otthon maradt…) Sok előnye van annak, hogy a ruhák javára szellemi betevőből hoztam többet, bár anyukám frászt kapna, ha tudná, mitől volt olyan nehéz a nagyobbik hátizsákom…Marcin kérdezte is, hogy tégla van-e benne…de már most jól jött a készletem egyik-másik darabja, így hát nem bánok semmit…

A vonatom 20:05-kor hagyta el a Keletit, volt búcsúzás, örömködés, forralt bor, meg minden, ami kell:) Életem első hálókocsis útját egy kétszemélyesben abszolváltam. Iszonyat mázlim volt, mert egy nagyon szimpatikus útitársat fogtam ki Fanni személyében, aki maga is volt már EVS-en, s fontos tapasztalatokat osztott meg velem, mindenképp jó, hogy így alakult. A vonatút jól telt, kaptunk vizet, szappant és törülközőt, eleinte hideg volt, de cirka másfél óra alatt beindult a fűtés is. Meglepő módon aludni is tudtam, persze szakaszosan csak, az izgalom nem könnyítette meg a helyzetem (pedig ekkor még mindig nem tudtam, hogy mi mindent hagytam otthon!:)). Sokat álltunk Párkányban, meg másutt is, de ez úgy fest menetrendszeri volt, mert nem késtünk semmit sem a végére… Katowicénél felébredtem és néztem az ablakból az éjszakai várost. Nem meglepő mód ronda volt a pályaudvar, s a vasúti sínek környéke, engem mégis úgy megbabonázott, mintha nem is tudom mit látnék. Az újdonság és a jobb remények szele nemdebár…

Az úgy volt, hogy a vonat 7:10-re ér Varsó központjába. Úgy is volt, hogy Katowice után már csak ott áll meg, s onnan megy tovább a keleti pályaudvarra. Fanni a végállomásig ment, én pedig a Central-t céloztam meg. Kicsikét elaludtam… Reggelire kaptunk kávét is, pedig elméletileg csak az első osztályon jár, de persze nem tiltakoztunk… Aztán hogyhogy nem, Fanni szólt, hogy már Varsóban vagyunk, és tényleg. Én meg jól bepánikoltam. Összekaptunk mindent (segítség nélkül kb. le sem tudtam volna szállni), s letuszkoltunk engem, mikor a vonat megállt. Megnyugodtam, hogy sikerült leszállni, a csodavonat pedig tovarobogott. Egészen hamar gyanút fogtam. Merthogy elméletileg ez egy gigantikus pályaudvar. Ania a koordinátorom, csak azért küldte ki elém a Varsóban élő testvérét, hogy a pályaudvaron belül elkalauzoljon engem… Nézek körbe… Ez nem is olyan nagy.,.. Ettől vannak úgy oda? Egy darabig még kerestem a szememmel Ania tesóját, de rajtam kívül csak egyetlen férfi tartózkodott a peronon… Aztán csak megakadt a tekintetem a Warszawa Zachodnia táblán. Varsóból tehát kizárólag a legrondább pályaudvart sikerült látni (kb. a régi KÖKI környéke), az idő viszont meglepően barátságos volt, főleg ahhoz képest, hogy Budapestről hóesésben indultam. Felhívtam az említett hölgyet, aki nem elég, hogy miattam elkéredzkedett a munkahelyéről, de még inkább megbonyolítottam a reggelét azzal, hogy várt rám, én meg nem voltam ott… Átbuszozta miattam a várost és mégis eszméletlen kedves volt velem mindvégig. Kiköpött mása egyébként Aniának, az egyetlen dolog, amit sajnálok, hogy valamilyen rejtélyes okból kifolyólag végig nem derült ki a neve…

Mintegy óra várakozás után fel is tett a Białystokba tartó vonatra… Végre láttam némi tájat, s ahogy a vonat suhant, szép lassan az idő is egyre hidegebb lett. A sínek melletti erdő fenyőkből és nyír/nyárfákból állt, itt-ott hófoltok, majd már befagyott vizek is feltűntek a színen. Olyan tizenegy körül érkeztem meg, a pályaudvaron Ania várt Zsófival, az eszperanós önkéntessel. Később Álmos is csatlakozott hozzánk, aki egy turisztikai irodában önkénteskedik. Megebédeltünk az ANAWOJ (ők koordinálják a programban résztvevő önkénteseket) pénzén – várakozásaimmal ellentétben semmi lengyel koszt nem volt, csak pizza - , majd utaztam tovább Suwałki felé. A vonatablakból kétszer is láttam rókát, a táj persze enélkül is szép volt, bár egyre több hó és befagyott víz került a szemem elé. Délután öt körül megérkeztem a végállomásra. A pályaudvaron Sylwia és Marcin vártak, méghozzá magyarul köszöntöttek. Bevásároltunk, majd hazamentünk. Én hozzám haza:) Egy középiskolában lakok, van egy kis szobám, egy miniatűr konyhám, mely minden bizonnyal kihívások elé fog állítani a sütő hiánya miatt, s van még egy egészen kellemetes fürdőszobám, igazi nagy káddal. A legjobb az egészben a széles ablakpárkány, melyen teljesen kényelmesen lehet ücsörögni. Jupitert és Vénuszt látom minden este.

4 megjegyzés:

  1. Tégla helyett egy kis hazai kavics volt a hátizsákban? ;-)

    VálaszTörlés
  2. Ja én nem tudtam, hogy vonattal mész, mert akkor megmondtam volna, hogy Varsónak több állomása van a Centralnaj az ahol a vonat az alagsorban van. Ezt általában megszoktuk a magyaroknak mondani. De pl. én jöttem Fehéroroszországról és ott a másik külső pu-on 5 óra hosszat állt és úgy ment tovább a Centralnajara. Na aki ezt nem tudja???

    VálaszTörlés
  3. Így igaz, mikor Krakkóba utaztam, háromnegyed órát álltunk Varsóban...Azóta se tudom, hogy ez menetrendszeri volt-e.

    VálaszTörlés